Ezúttal egy novellát hoztam nektek. Fogadjátok szeretettel! Kiskorúak csak saját felelősségre olvassák el az erotikus tartalom miatt.
Olyan boldog vagyok! Randizni megyek életem szerelmével, az
én igazi, szőke hercegemmel és lovagommal! Ő a legtökéletesebb férfi, és csak
az enyém! Csak engem szeret, én vagyok élete értelme! Minden eszményi… Egy
apróságot leszámítva, bár igazából ez sem nagy gond. Őt én teremtettem
magamnak. Létrehoztam a Tökéletes Férfit, mindenre beprogramoztam, amire csak
be kell, ugyanúgy néz ki és viselkedik, akár egy igazi férfi. Mondanom sem
kell, hogy minden a helyén van… A kézfején levő, pihés szőrtől elkezdve a
lábujjkörmén át mindent én terveztem meg rajta. Az Adrian nevet adtam neki
iskolatársam után, akibe évek óta reménytelenül szerelmes vagyok. Pont olyan
küllemre, mint ő, de az én Adrianem még nála is gyönyörűbb, ha lehet ilyen
mondani. Ha csak ránézek, úgy érzem, atomjaimra esem szét, és minden megszűnik,
csak ő létezik. Szerelmes vagyok belé, és ő is belém, azt mondta! Mi egymáshoz
tartozunk, minket senki sem választhat szét!
Szerelmet vallottam neki… Az igazi Adriannek. Bevallottam,
mennyire őrültül szeretem őt már évek óta, végre rászántam magamat hosszas
tépelődés után. De ő közölte, hogy már eljegyzett valakit, és különben sem
vagyok az esete… Én! Én nem vagyok az esete, akiért kilométeres sorok állnak…!
Összetörtem. Hónapokon keresztül csak sírtam, és nem tudtam
kiheverni a visszautasítást. Antidepresszánsokon éltem, meg akartam halni. Ám
ekkor támadt egy ötletem! Ha Adrian nem lehet az enyém, hát megcsinálom a
mását! Ha már az igazit nem kaphatom meg…
Az elhatározást tett követte, és megalkottam Őt labortársaim
segítségével. Azonban becsaptam őket, és azt hazudtam, a projekt nem sikerült.
Magamnak akartam Adriant, nem akartam, hogy rajtam kívül bárki más is érintse.
Nem éltem volna túl még egy csalódást.
Senki sem tud róla. Rejtegetem őt a laborban, a saját
hálókörletemben, akár egy szökött fegyencet. Idő kérdése, amíg rájönnek, de
addig is igyekszem kihasználni minden egyes vele töltött pillanatot.
Adrian eleinte meglehetősen esetlenül viselkedett. Mindenre
rácsodálkozott, többek között azt se tudta, hogy kell megölelni valakit. De én
megtanítottam rá, és mivel azt programoztam be neki, hogy intelligens és gyors
felfogású legyen, igen hamar elsajátította az ismereteket. De azért van még mit
tanulnia…
Amikor megemlítettem neki, hogy elvihetne randizni, csak
értetlenül pislogott. Ezt nem tápláltam be neki. El kellett neki magyaráznom,
mit csinál két ember akkor, ha randizni megy. Legnagyobb örömömre beleegyezett,
sőt, azt felelte, mikor kérdeztem tőle, hogy hova menjünk, hogy legyen
meglepetés.
Mindent gondosan megszerveztem, így minden készen áll egy
tökéletes randihoz. A Tökéletes Randihoz.
Az alkalomra egy mályvaszínű, mélyen dekoltált, apró
strasszkövekkel díszített blúzt és combközépig érő, fekete színű, testhez
feszülő szoknyát húztam fel. Hosszú, természetes szőke hajamat kontyba fogtam a
fejem tetején, tengerkék szememet türkiz színű szemceruzával húztam ki. Ajkamra
szolid, rózsaszín szájfényt tettem. Gyönyörűnek és ellenállhatatlannak éreztem
magamat, és titokban reméltem, Adrian se fog tudni ellenállni nekem…
- Indulhatunk, szerelmem? – jelent meg az én szőke Hercegem
az ajtóban. Már fél órája készülődött a mosdóban, és amikor megláttam,
kihagyott a szívem egy ütemet.
Egyszerűen tökéletes volt. Sötétkék, általam választott
öltönye a megfelelő helyeken feszült izmos, kidolgozott testére, szőke, enyhén
hullámos haját hátrafésülte egy tincset leszámítva, amely belehullott égszínkék
szemébe.
Csak bámultam rá lélegzetvisszafojtva, lábam földbe
gyökerezett. Dermedtségemből maga Adrian zökkentett ki, aki odalépett elém és a
karját tartotta. Egy pillanatig csak meredtem rá kábán, majd megráztam a
fejemet és belékaroltam.
A világ legszerencsésebb lányának éreztem magamat, ebben a
pillanatban senki és semmi nem szeghette a kedvemet.
Természetesen fel voltam készülve arra az eshetőségre, hogy
valaki észrevesz minket. Épp ezért tettem a randi időpontját éjjel tizenegyre.
Ilyenkor a legtöbb, bentlakó labortársam már alszik, vagy épp lefekvéshez
készülődik.
Hogy mindketten kipihentek legyünk, nappal is aludtunk jó
hat órát – természetesen összebújva, ahogy szoktunk. Nem is tudom, hogy bírtam
eddig úgy elaludni, hogy nincs senki sem mellettem. Igaz, még csak egy hete
ismerjük egymást, de a mi kapcsolatunk finoman szólva is speciálisnak mondható.
Csókon kívül nem történt még semmi sem közöttünk, de addig nem is akarok
semmit, amíg nem randizunk rendesen. Persze vágyom rá. Elmondhatatlanul vágyom
rá, akarom őt, minden egyes porcikám ordít azért, hogy végre együtt legyünk. De
mindent a maga idejében.
A randi első helyszíne a kedvenc kis tavacskám volt, ahonnan
látszanak a város fényei. Igazán hangulatos, romantikus hely a japán stílusú
kőhídjával és vízbe hajló fűzfáival. Beszívtuk orrunkba a nyíló virágok
illatát, és élveztük a bőrünket simogató, lágy szellőt.
Némán mentünk egymás mellett, de nem is kellettek szavak.
Adrian közelsége, keze a kezemben, a tudat, hogy szeret engem… és csakis engem,
elmondhatatlan boldogsággal töltött el. Száműztem a fejemből a gondolatot, hogy
ő nem egészen ember, ma éjjel nem számítottak efféle „formaságok.” Ő az én
nagybetűs szerelmem, az én Adrianem…!
Felsóhajtottam, és ráhajtottam a fejemet a vállára. A hídon
álltunk, és néztük a fodrozódó vizet. Felszínén tükröződtek a város fényei,
akár megannyi, színes lánggal lobogó gyertya. Fájdalmasan gyönyörű volt.
Adrian arcára tévedt a pillantásom, akit még sohasem láttam
ennyire tökéletesnek. Alig mertem elhinni, hogy ő az enyém, hogy mi egymáséi
vagyunk. Felemeltem a fejemet, és leheletfinom csókot hintettem az állára.
Adrian nem mozdult, össze sem rezzent, csak állt ott tovább szobormereven.
Újból megpróbáltam reakciót kicsikarni belőle, ezúttal jóval lényegre törőbben:
átkaroltam a nyakát és szájon csókoltam. Testemmel nekifeszültem az ő testének
és beletúrtam a hajába. Legnagyobb megelégedésemre Adrian is így tett, és
ugyanolyan hévvel viszonozta a csókot. Ezt tanítottam meg neki legelőször.
- Annyira szeretlek… - suttogtam, és ellágyultan néztem rá.
- Szeretlek – közölte egyszerűen, rám se pillantva.
Pillanatnyi csalódottság hullámzott végig rajtam, de gyorsan elnyomtam az
érzést. Gyengéden a két kezembe fogtam az arcát, amire végre rám nézett azokkal
a gyönyörű szemeivel. Annyira elmerültem a csodálásukban, hogy még lélegezni is
elfelejtettem. Százszor, ezerszer is el akartam mondani neki, mennyire
iszonyúan szeretem, de egyszerűen nem jöttek szavak a számra.
Fogalmam sincs, mennyi ideig állhattunk ott. Megszűnt az idő
és a külvilág, csak mi ketten léteztünk.
A tökéletes boldogság állapotából undok loccsanás hangja
zökkentett ki. A hang irányába kaptam a fejemet, és két alakot vettem észre
tőlünk nem messze, a tóparton. Kővel dobálták a vizet, miközben hangosan
kacarásztak. Elhúztam a szám, és Adrian kezébe süllyesztettem a tenyeremet.
- Induljunk – közöltem némileg bosszúsan. Ez a két alak
mindent elrontott! Kettesben akartam lenni Vele, csakis Vele!
Átmentünk a hídon, és a domb tetején elhelyezkedő fakilátó
felé vettük utunkat. Reméltem, hogy ott végre nyugtunk lesz.
Szerencsénk volt, senki sem tartózkodott a kilátón, sőt még
csak a közelében sem. Kihajoltam a korláton, és szétnéztem. A tó túlpartján szintén
egy domb terült el, és azon túl újépítésű házak fényei ragyogtak. Szerettem ezt
a városrészt, és elhatároztam, amint lesz elég pénzem, ideköltözöm Vele együtt.
Lesz egy édes kiscicánk, és két aranyos kisbabánk. Na jó, azt se bánom, ha
három. Elméletileg minden ugyanúgy működik Adrian szervezetében, ahogyan egy
igazi férfiéban… A gondolattól elvörösödtem, és akaratlanul is a kistáskámhoz
nyúltam, amiben egy csomag óvszer lapult. Még sohasem szeretkeztem senkivel, és
azt akarom, hogy ő legyen nekem az első. Bár a belső szerveit és funkcióit nem
én terveztem meg, csak a külsejét és a jellemét, képességeit, így fogalmam
sincs, hogy tud-e szaporodni. Valószínűleg nem, de nem árt az óvatosság.
- Szép – szólalt meg Adrian, amire összerezzentem. Mellettem
állt, és hozzám hasonlóan bámulta a túlpartot.
- Igen, az – biccentettem. – Mondd csak, mire vágysz most? –
kérdeztem torkomban dobogó szívvel. Nagyon érdekelt, mit fog erre felelni.
- Rád vágyom, szerelmem. Te vagy az én életem értelme.
Szeretlek – mondta, és a szemembe nézett. Teljesen ellágyultam a pillantásától
és attól, amit mondott.
- Ó, Adrian…! Én is téged. Ha tudnád, mennyire… - csuklott
el a hangom meghatottságomban.
- Mennyire? – kérdezett vissza.
Válasz gyanánt szorosan átöleltem, és szenvedélyesen
megcsókoltam.
- Nem feleltél – közölte a csók után.
- Ennél jobban nem is lehet szeretni – mondtam, bár némileg
beárnyékolta vallomásomat közönyös felelete és arckifejezése.
Adrian leült a kilátóban lévő kis fapadra, amire követtem
példáját. Odabújtam hozzá, és fejemet belefúrtam a nyakába. Ő átölelte a
vállamat, és simogatta a karomat. Jó ideig voltunk így, amikor is olyat tett,
amire nem számítottam: odahajolt hozzám, és magától megcsókolt. Eddig sohasem
csinált ilyet saját önszántából – bár beprogramoztam neki a szabadságvágyat. De
akkor is meglepődtem.
Önkéntelenül is felnyögtem, és hevesen viszonoztam a
csókját. Reszkettem, a szívem ki akart ugrani a helyéről, és kapkodva vettem a
levegőt. Alig bírtam türtőztetni magamat…
Hirtelen felindulásból beleültem az ölébe, és feljebb
csusszantam a combján, hogy ágyékunk egymáshoz feszüljön. Érezni akartam őt,
érezni a vágyát… Nem hittem volna, hogy tényleg fogom is, ám Adrian teste
reagált a közeledésemre. Pirulva, egyre lázasabban csókoltam, miközben a maradék
józanságom is szertefoszlott. Ebben a pillanatban Ő volt az igazi Adrian.
Elhittem, mert el akartam hinni. Tenyerem a ruhái alá tévedt, és gyengéden
cirógattam bársonyos bőrét. Most, azonnal akartam őt, de megálljt parancsoltam
magamnak. A szüzességem elvesztése egy kicsit későbbi napirendi pont…
Nagy nehezen elhúzódtam tőle és feltápászkodtam.
Lesimítottam a szoknyámat, ami egészen a tangám vonaláig gyűrődött. Sötétlila,
fekete csipkés tanga, direkt erre az alkalomra vettem.
Kiszabadult pár kósza tincs a kontyból, ezért kioldottam a
hajgumit. Szőke hajzuhatagom ráomlott a mellemre. Adrian mögém lépett és
hátulról magához szorított, amire kellemes borzongás futott végig a gerincemen.
Nekidőltem izmos mellkasának és lehunytam a szememet, élveztem a pillanatot.
Ám hamarosan indulni kellett, mivel pontban éjjeli egyre
foglaltam helyet egy exkluzív hotel éttermébe. Természetesen béreltem szobát,
ahonnan is – remélhetőleg – reggelig ki sem fogunk szállni az ágyból…
***
A hotel a valóságban is ugyanolyan tündöklő és kellemes
hangulatú volt, mint a hirdetésben. A kiszolgálás kifogástalan, a hangulat
remek, a zene és az ételek elsőrangúak. Ám mégsem volt teljes a boldogságom.
- Mi a baj, szerelmem? – kérdezte Adrian, aki velem szemben
ült a kör alakú asztalnál. Egy félreeső sarokban foglaltunk helyet, a földig
érő, vörös függönnyel elhúzott teremben. A fényt színes lampionok
szolgáltatták, és a pódiumon egy blues-gitáros zenélt. Néhányan táncoltak, de a
legtöbben hozzánk hasonlóan beszélgettek.
- Minden rendben – biccentettem, és magamra erőltettem egy
mosolyt. Az igazság azonban az volt, hogy rettenetesen izgultam. Túl voltunk a
fogásokon – íncsiklandozóbbnál íncsiklandozóbb ételeket hoztak elénk –, ami azt
jelentette, hogy hamarosan itt az idő. Felmegyünk a szobába, és megtörténik
az, ami meg szokott történni egy férfival és egy nővel, ha kettesben maradnak,
és szeretik egymást…
Vajon milyen lesz? Adrian tudni fogja, mit kell tenni…? Hisz
ezt nem programoztam be neki… Azt tudja, hiszen betápláltam neki az egész
Wikipédiát, hogy mi az a szeretkezés, de gyakorlatban egész más alkalmazni az
elméletet… És az is megnehezíti a dolgot, hogy én még sohasem voltam
férfival. Az igaz, hogy párszor
kíváncsiságból belenéztem egy-két felnőtt tartamú videóba, de nem hinném, hogy
ilyen a valóságban is. Legalábbis a barátnőm azt mondta, teljesen más élőben.
Egyáltalán hogy vegyem rá Adriant…? Hogyan hozzam a tudtára, hogy én…?
- Pincér! – szóltam, amire odajött hozzánk egy szmokingos férfi.
- Igen, kisasszony, mit hozhatok?
- Egy pohár… Két pohár pezsgőt kérek – adtam le a rendelést.
- Máris, hölgyem.
Arra gondoltam, hogy ha iszogatok egy kicsit Adriannel, fel
fognak oldódni a gátlásaink. A férfi hamarosan visszatért két pohárral a kezében,
amiket lerakott elénk. Megköszöntük neki, amire udvariasan biccentett, és
továbbállt.
- Kellemes itt, nem igaz? – kérdeztem csevegő hangon, és a
számhoz emeltem az üveget. A lehető legközhelyesebb kérdést sikerült feltennem,
de jelenleg túl ideges vagyok az emelkedett társalgáshoz.
- Igen, kellemes. – Adrian színtelenül felelt, és egy
kortyra lehajtotta az italt. – Keserű! – köhögött. Kikerekedett szemmel néztem
rá. Hogy bírta ezt húzóra meginni…?
- Igen, az alkohol keserű – hagytam helyben, és kortyolgatni
kezdtem a pezsgőt, aminek az ízét én inkább édeskésnek találtam. Nem szoktam
túl gyakran inni, csak akkor, ha elhívnak bulizni úgy havonta
kétszer-háromszor, ráadásul nem is nagyon bírom az alkoholt. Képes vagyok két
üveg sörtől olyan szinten berúgni, mint más két litertől. Miután megittuk,
újabb kört rendeltem a biztonság kedvéért. Hamarosan éreztem, hogy kezd a
fejembe szállni az alkohol, aminek kivételesen örültem. Vajon Adrian hogy
bírja…?
- ...lemegyünk a tengerpartra. Imádom a vizet, legszívesebben
egész nap csak úszkálnék. Kiskoromban szinkronúsztam, és mondanom sem kell,
hogy én voltam a legügyesebb. Még versenyekre is vitt az edzőm! Természetesen
megnyertem őket – fecsegtem összevissza, mondtam, ami eszembe jutott.
Adrian jó hallgatóságnak bizonyult, mert egyszer sem szólt
közbe. Így felbátorodva folytattam:
- És táncoltam is versenyszerűen. Imádok táncolni, igaz,
most már csak hobbiszinten, mivel az iskola miatt nincs rá időm. Lovagolni is
elkezdtem, de képzeld, mindjárt első alkalommal ledobott a hátáról a ló!
Eltörtem a lábamat, így nem mentem többet. Nem szeretem a lovakat. Viszont a
cicák…! Őket annál inkább. Odavagyok értük, a legédesebb teremtmények a földön!
Ugye lesz majd nekünk is kiscicánk? – rebegtettem meg a szempilláimat. Olyan
boldog vagyok most! Bár kissé különösen érzem magamat… Valamiféle nyúlós,
rózsaszín anyag van az agyam helyén, és forog a világ körülöttem. De mit
számít? Ma csak egy dolog… azaz egyvalaki fontos.
- Lesz.
- Tényleg? Tényleg lesz? Ó, szerelmem! – Majdnem elsírtam
magamat örömömben. Adrian keze után nyúltam, és megszorítottam. – Jössz velem
táncolni? Gyeree! Légyszi! – kérleltem, és húzni kezdtem magam után, meg sem
várva válaszát.
Adrian engedelmesen követett, és megálltunk a pódium előtt
pár méterrel. Rajtunk kívül négyen táncoltak összebújva. Egy lassú, szerelmes
szám szólt, amit még sohasem hallottam, de nagyon tetszett. Elméletileg
beprogramoztam Adriannak pár tánclépést, de most inkább csak andalogni akarok
vele.
Felnéztem rá, és szorosan hozzásimultam a testemmel. Egyik
kezemet rátettem a vállára, a másikat a derekára. Adrian azonban nem reagált.
- Ölelj át – utasítottam szelíden. Némileg csalódott voltam,
de azon nyomban szertefoszlott pillanatnyi rosszkedvem, amikor Adrian tette,
amire kértem.
Lassan lépdelni kezdtünk a zene ütemére, miközben mindvégig
mélyen egymás szemébe néztünk. Aztán csókolóztunk. Hosszasan, szenvedélyesen,
teljes odaadással. Még sohasem éreztem, hogy ennyire szeretnek. Túláradt bennem
a boldogság, és észre sem vettem, hogy folynak a könnyek a szememből. Hogy
elrejtsem őket, belefúrtam a fejemet a vállába. Azonban Adrian észrevette, és
felbiccentette az államat.
- Miért nedves az arcod? – kérdezte csodálkozó hangsúllyal.
- Csak… boldog vagyok – szipogtam, és közben reméltem, hogy
nem kenődött el nagyon a sminkem.
- Boldog? Mi az a boldogság? Azt tudom, hogy mondani kell,
ha annak érezzük magunkat.
- És te annak érzed magadat? – kérdeztem csillogó szemmel.
Mondd, hogy igen!
- Mit jelent érezni? – tette fel a legrosszabb kérdést, amit
csak fel lehetett. Kétségbeestem.
- Te… semmit nem érzel? Azt mondtad, szeretsz! – markoltam
bele az öltönyébe.
- Rád vágyom, szerelmem. Te vagy az én életem értelme.
Szeretlek – mondta, amire megnyugodtam. Megkönnyebbült sóhaj szakadt ki
belőlem, és ráhajtottam a fejem a mellkasára.
Még két számot végigtáncoltunk-azaz andalogtunk, aztán
felmentünk a szobába.
Pontosan úgy volt berendezve, ahogyan kértem. A
kétszemélyes, vörös selyemfüggönnyel elhúzott baldachinos ágy rózsákkal volt
telehintve, és a világítást mécsesek és gyertyák szolgáltatták. Vaníliaillat
terjengett a levegőben, amely a kör alakú kisasztalra helyezett füstölőből
szállt fel. Lágy, halk zene szólt, és az ágy mellett egy lávalámpa állt.
- Szóval… itt vagyunk – szólaltam meg kissé feszélyezetten,
és ledobtam a földre a kistáskámat. Kiesett belőle az óvszer, amire rákvörösre
gyúlt az arcom. Érte hajoltam, hogy fölvegyem, ám Adrian gyorsabb volt.
- Durex – olvasta le a feliratot. – Az micsoda? – forgatta a
kezei között a dobozt. Mondanom sem kell, mennyire égett a képem. Komolyan én
magyarázzam el egy férfinak, mi az az óvszer? Jó, ő nem teljesen ember, de
akkor is… Mély levegőt vettem.
- Izé… óvszer – nyögtem ki. – Ez öhm… arra való, hogy…
- Hogy?
- Amikor két ember szereti egymást, de még nem akarnak
gyereket… - Nem, ez így nem lesz jó. – Khm… Majd megtudod – vágtam ki magamat
elég bénán, és letettem az óvszert az ágy melletti komódra. Totál
szerencsétlennek éreztem magamat.
- Mikor?
- Most – nyögtem ki kiszáradt ajakkal, azzal Adrian nyaka
köré kulcsoltam a karomat. A szájához hajoltam, és mohón megcsókoltam.
Rájöttem, ha akarok valamit, nekem kell kezdeményezni. A véremben lüktető vágy
és alkohol pedig előcsalogatta a bátorságomat.
Szerencsére Adrian együttműködő volt, és viszonozta a
közeledésemet – magához vont és beletúrt a hajamba. Kezem akaratlanul is a
ruhái alá tévedt, és simogatni kezdtem puha bőrét.
Ekkor Adrian a nyakamhoz hajolt, és elkezdte finoman
csókolgatni. Rögtön lángba borultam, és némileg meg is lepődtem, hisz ezt nem
programoztam be neki. Vajon honnan tudja…? De nem agyaltam rajta, csak élveztem
a pillanatot. Lehunytam a szememet, ujjbegyeim belenyomódtak a hátába.
Szaggatottan vettem a levegőt, és remegtem a vágytól.
- Reszketsz – állapította meg. Ezek szerint neki is feltűnt.
– Fázol?
- Nem, nem fázom, sőt, ellenkezőleg… Melegem van – nyeltem
egy nagyot.
- Nekem is. Hogy szüntethető meg?
Sóhajtva gombolni kezdtem az öltönyét, majd kibújtattam
belőle, ahogyan a fehér ingéből is. A ruhadarabok lehulltak a földre, és Ő ott
állt előttem fedetlen felsőtesttel. Megbabonázva meredtem rá, annyira tökéletes
volt! Felemeltem a kezemet, és ujjaimat lassan végighúztam rajta. Éreztem
kemény izmait, a mellét borító, halvány, pihés szőrt, bársonyos bőrét… Közelebb
léptem hozzá – ajkam végigkövette kulcscsontja vonalát, majd belecsókoltam a
nyakába. Aztán újra. Újra és újra elhalmoztam őt csókjaimmal, egyre lejjebb
haladva… Immáron a hasát kényeztettem, miközben ujjaim a csípőjén köröztek.
Akkor eszméltem rá arra, mit művelek, amikor Adrian
megragadta a vállamat. Felnéztem rá.
- Hazudtál – jelentette ki olyan hangsúllyal, amitől görcsbe
rándult a gyomrom.
- Én? Miben? – kérdeztem aggódva. Vajon mit követhettem el…?
- Azt mondtad, nem lesz melegem. De egyre jobban az van.
Ahogy ezt kijelentette, felnevettem. Ó, csak erről van szó?
- Talán… Így nem lesz – mosolyodtam el szégyenlősen, és a
nadrágjának a gombjához nyúltam. Kioldottam, és némi habozás után lehúztam a
cipzárt. A ruhanemű a földre hullt, és én szembetaláltam magamat a… Ó, te jó
ég…
Dermedten bámultam rá, majd megráztam a fejemet, és
felálltam. Az arcom eddig is vörös volt, de az semmi ahhoz képest, amilyen most
lehetett.
Adrian kilépett a nadrágból, és magához rántott. Akaratlanul
is felnyögtem, de nagyon is tetszett a határozottsága. Benyúlt a blúzom alá és
egy mozdulattal levette rólam. Elállt a lélegzetem, és ledermedtem.
- Segítek, hogy ne legyen meleged – szólalt meg, majd pár
pillanattal később a szoknyámtól… és a melltartómtól illetve a bugyimtól is
megszabadított. Immáron teljesen meztelenül álltam előtte.
- Szorít – szólalt meg. Amikor rájöttem, mire utal, forróság
öntött el. Reszkető kézzel az alsónadrágja szegélyéhez nyúltam és letoltam
róla. Nem bírtam megállni – a szemem sarkából kíváncsi pillantást vetettem rá.
Igen… Minden a helyén van…
A következő pillanatban egymásnak estünk. Én eldőltem az
ágyon, magammal rántva Adriant, aki pontosan rám zuhant. Kezem végigsimított a
hátán, egészen a fenekéig. Belemarkoltam, amire Adrian felnyögött. Iszonyúan
vágytam rá, a testem valósággal izzott. Szenvedélyesen csókolóztunk, miközben
ágyékunk egymásnak feszült… Nem bírtam tovább.
- Az… óvszer… - nyögtem fel, szerencsére volt még ennyi
lélekjelenlétem.
- Ez? – vette le a komódról a dobozkát, és a kezembe adta.
- Iigen… - bontottam ki a csomagolást. Elég nehezen ment a
remegő kezeim miatt, de végül sikerült. Mély levegő…
- Ezt… öhm… ezt most fel kell húzni…
- Hová?
- A… - nyeltem egy nagyot. Jobb, ha én csinálom…
Adrian rajtam feküdt, így enyhén eltoltam magamtól, hogy
hozzáférjek. Elég esetlenül felhúztam rá, és közben reméltem, jól csinálom. Nem
akartam még terhes lenni, feltéve, ha terhes lehetek tőle. De nem kockáztatok.
- És most?
- Tedd… be… - haraptam bele az ajkamba, és összeszorítottam
a szememet. Fájni fog… Az első alkalom mindig fájdalmas.
Adrian engedelmeskedett, amire tompán felsikoltottam. Éles,
szúró fájdalom hasított belém, de igyekeztem nem törődni vele.
Adrian aggódva nézett rám, és felemelkedett rólam.
- Mi a baj, szerelmem?
- Se… semmi… Folytasd… - csuklott el a hangom, és magamhoz
húztam egy csókra. Adrian újra megtette, és már kevésbé fájt – a csók némileg
feledtette velem a kínt.
Óvatosan mozogni kezdett bennem, és hamarosan a fájdalom
helyét átvette a gyönyör. Egyre jobban élveztem, a szívem ki akart szakadni a
helyéről, a fejem zúgott, és levegőért kapkodtam. Adrian is zihált, és közben a
nyakamat és a vállamat csókolgatta. Én a haját markolásztam, és simogattam a
hátát. Egy-egy erősebb lökésnél belevájtam a körmeimet a bőrébe, de nem úgy
tűnt, mint akit ez zavar. Sőt, egyre hevesebb és szenvedélyesebb lett…
Belemarkolt a combomba, amire a csípője köré kulcsoltam a
lábamat. Felszisszentem, mert így sokkal mélyebbre hatolt, és erre nem
számítottam.
- Ad… Adrian… - nyöszörögtem a nevét kéjesen. Vágyam
másodpercről másodpercre nőtt, míg végül el nem öntött a gyönyör. Az egész
testemen végigcikázott az érzés, és könny szökött a szemembe. Levegőért kapkodtam,
és erősen szorítottam Adrian vállát, aki még mindig dolgozott rajtam.
Hamarosan, pár perc múlva hangos kiáltás szakadt fel belőle, és rám hanyatlott.
A nyakamba fúrta az arcát, és hozzám hasonlóan ő is hevesen fújtatott.
Gyengéden beletúrtam a hajába és játszadozni kezdtem a tincseivel.
Nincs ennél nagyobb boldogság… Végre egyesültem életem
szerelmével, erre a pillanatra vártam már mióta…
- Annyira… annyira jó veled – sóhajtottam fel ellágyultan.
Álmodom? Vagy ez tényleg megtörtént…?
Adrian ajkához hajoltam, és gyengéd csókot leheltem rá.
Azonban ő elhúzódott tőlem és felült. Felszedte a földről a ruháit, és öltözni
kezdett. A karja után nyúltam, és visszahúztam magam mellé.
- Maradj még! – kérleltem, és ráhajtottam a fejemet a
mellére.
- Miért? Végeztem.
- Kérlek… Ölelj át…
Adrian tette a kérésemet, és gyengéden magához szorított. Én
***
Reggel a saját ágyamban ébredtem, a halkan búgó laptopom
mellett. Meglehetősen kiütöttem magamat este, egészen hajnalig írtam. Nagyot
nyújtóztam, felültem, és az ölembe vettem a laptopot. Egy novellát írok, amit
pont a végénél hagytam abba, de egyszerűen annyira álmos voltam, hogy jóformán
beájultam az ágyba. Mit írjak az „Én” után? Happy end legyen? Adrian változzon
emberré, mint a kétszáz éves emberben, és tegyen olyat, ami nincs neki
beprogramozva? De az koppintás lenne… Akkor legyen a lány skizofrén, és
derüljön ki, hogy ezt igazából csak elképzelte? Nem, az sem lesz jó…
Tanácstalanul üldögéltem jó félórán keresztül, amikor is
csengetés hangja ütötte meg a fülemet. Összerezzentem, és gyors magamra kaptam
egy köntöst. Vajon ki lehet az…?
Az ajtóhoz mentem, szélesre tártam, és legnagyobb
döbbenetemre Adrian állt előttem… Újdonsült jegyese társaságában. Még sohasem
láttam a lányt, és rögtön féltékenység és düh fogott el. Egyáltalán nem volt
szép. Lófeje volt, száraz, ápolatlan haja és bénán összeválogatott cuccai. A
fogyás is ráfért volna… Persze nem minden a külső, és biztosan ellensúlyozzák a
lány megjelenését a belső tulajdonságai… de nekem azt mondta Adrian, nem vagyok
az esete! Igen, mindenkinek más az ízlése, de én mindenki egybehangzó véleménye
szerint gyönyörű vagyok… Még szépségversenyt is nyertem. Kétszer. Erre Adrian,
akibe fülig bele vagyok zúgva, azért kosaraz ki, mert nem tart szépnek! És ezt
a bányarémet pedig igen…
Egy pillanatig dermedten álltam előttük, majd udvariasan –
igaz, nem túl lelkesen - köszöntem.
- Szia, Nerida, visszahoztam a jegyzeteket. Köszönöm –
nyújtotta át nekem Adrian a füzeteimet. Ja, igen… egy héttel ezelőtt
kölcsönadtam neki. Hogy is mehetett ki a fejemből…?
- Öhm… Köszi. Remélem, hasznát vetted. Sziasztok! – csuktam
rájuk az ajtót.
Csüggedten a falnak dőltem, és lassan kifújtam a levegőt.
Ezt a hülye helyzetet…! De legalább tudom már, mit írjak…
Huhú, érdekes témát dolgoztál fel ezzel a "megkreálom az álompasim" dologgal, pláne így Simsszel karöltve. Eszembe juttattad, hogy hányszor tettem meg ugyanezt kiskorom óta. Kár, hogy nem maradtak meg, vicces lenne végigkövetni a változásokat :D Viszont, ami szerintem hátrány lehet a Sims bevonásával, az-az, hogy emiatt nem hagytad az olvasókra az álompasi elképzelését. Tudom, hogy most egy konkrét személy álompasiját akartad szerepeltetni, de ezzel vállaltad a kockázatot, hogy egyes olvasók szemében elvessze az értékét (mert ugye más álompasiját is ugyanúgy el lehet képzelni jóképűnek, de ha egy konkrét képet kapsz róla...). Ez engem zavart, úgyhogy azt tanácsolom, ne alkalmazd gyakran :)
VálaszTörlésA másik dolog a "másolt álompasi". Nem egészen volt világos, hogy miként ment ez végbe, egy hasonmás robotot hoztak létre, vagy egy klónozott, élő szervezetet? Mert nekem úgy jött le, hogy az utóbbit, ha viszont így történt, akkor a "beprogramozás" helyett inkább a "tulajdonságok beültetése" illett volna ide. A programozás kicsit hiteltelenné tette a későbbi emberi reakcióit.
De ezektől eltekintve jó kis történetet hoztál össze, és különösen tetszett, hogy a végén a sablonbefejezéseket is felsoroltad :D Jó húzás, hogy nem azokból választottál, igaz, így a csattanó elmaradt, de rendben volt a lezárás és nem is csatlakoztál vele a tömeghez.
Úgyhogy hajrá továbbra is az írással ;)
Szia!
TörlésKöszönöm a kritikát! :) Hm, lehet, nem volt jó ötlet betenni a Simses képet, azért tettem mégis, mert a Sims is ugyanolyan mesterséges, mint a robotok. Ő a lányka űlompasija, ami persze, nem jelenti azt, hogy más is jóképűnek fogja találni :)
Egy élő szervezetet hoztak létre, írtam is, hogy ugyanúgy működik minden benne, akár egy igazi férfiéban.
A végét direkt hagytam függőben, mert ezt tényleg csak sablonnal lehetett volna zárni, és azt nem akartam :)
Kicsit úgy voltam vele, mint Nerida: nem tudtam nem sablonos véget kitalálni, ezért lett ez :)
Szia :)
VálaszTörlésNekem tetszett a történet, bár néhány helyen kicsit forán fogalmaztál. És az előttem szólóval egyet értve kicsit furcsának találtam, hogy ő most egy robot vagy egy ember vagy valami vegyes felvágott :D viszont az, hogy nincsenek érzései, hogy bizonyos helyzetekben máshogy reagált, azt szerintem nagyon jól kivitelezted. Pár helyen láttam, hogy jelenre váltottál, pedig amúgy múltban írtál. Ez picit zavaró volt, és tudom, hogy az éppen aktuális gondolatait akartad ezzel érzékeltetni, de egy dőlt betűs formálással jobban nézett volna ki. A lényeget így is értettem, ez csak apró szőrszálhasogatás :) Kíváncsi lennék a történet végére, mégis milyen a befejezés, mert az egész novellának tudtál adni egy jó hangulatot, és az erotikus részeket is nagyszerűen leírtad. Összességében nekem nagyon bejött! :) ja és nagyon szép a design ;)
TörlésSzia!
Köszönöm, hogy írtál nekem, és elnézést kérek, hogy most válaszolok, csak nem voltam itthon.
Igazából azért nem fejtettem ki annyira ezt a robot-kérdést, mert egyszerűen képtelenség lett volna egy kis novellában leírni még ezt is, meg nem ezen volt a hangsúly. Ez egy fanfiction tulajdonképpen, Michael Grant Eve &Adam című könyvéből van az ötlet. Hiányérzetem maradt olvasás után, abból született ez a kis történet :)
Az E/1 bizonyítottan nem megy nekem, szóval lehet, hogy néhol nem volt egységes, de nem áll kézre az E/3 után sajna :-/
A vége pedig direkt lett ilyen :D
Köszönöm, örülök, hogy tetszik a design és a történet :)