2014. okt. 29.

Tökéletes Randi a Tökéletes Férfival

Sziasztok!

Ezúttal egy novellát hoztam nektek. Fogadjátok szeretettel! Kiskorúak csak saját felelősségre olvassák el az erotikus tartalom miatt.



Olyan boldog vagyok! Randizni megyek életem szerelmével, az én igazi, szőke hercegemmel és lovagommal! Ő a legtökéletesebb férfi, és csak az enyém! Csak engem szeret, én vagyok élete értelme! Minden eszményi… Egy apróságot leszámítva, bár igazából ez sem nagy gond. Őt én teremtettem magamnak. Létrehoztam a Tökéletes Férfit, mindenre beprogramoztam, amire csak be kell, ugyanúgy néz ki és viselkedik, akár egy igazi férfi. Mondanom sem kell, hogy minden a helyén van… A kézfején levő, pihés szőrtől elkezdve a lábujjkörmén át mindent én terveztem meg rajta. Az Adrian nevet adtam neki iskolatársam után, akibe évek óta reménytelenül szerelmes vagyok. Pont olyan küllemre, mint ő, de az én Adrianem még nála is gyönyörűbb, ha lehet ilyen mondani. Ha csak ránézek, úgy érzem, atomjaimra esem szét, és minden megszűnik, csak ő létezik. Szerelmes vagyok belé, és ő is belém, azt mondta! Mi egymáshoz tartozunk, minket senki sem választhat szét!

Szerelmet vallottam neki… Az igazi Adriannek. Bevallottam, mennyire őrültül szeretem őt már évek óta, végre rászántam magamat hosszas tépelődés után. De ő közölte, hogy már eljegyzett valakit, és különben sem vagyok az esete… Én! Én nem vagyok az esete, akiért kilométeres sorok állnak…!

Összetörtem. Hónapokon keresztül csak sírtam, és nem tudtam kiheverni a visszautasítást. Antidepresszánsokon éltem, meg akartam halni. Ám ekkor támadt egy ötletem! Ha Adrian nem lehet az enyém, hát megcsinálom a mását! Ha már az igazit nem kaphatom meg…
Az elhatározást tett követte, és megalkottam Őt labortársaim segítségével. Azonban becsaptam őket, és azt hazudtam, a projekt nem sikerült. Magamnak akartam Adriant, nem akartam, hogy rajtam kívül bárki más is érintse. Nem éltem volna túl még egy csalódást.  
Senki sem tud róla. Rejtegetem őt a laborban, a saját hálókörletemben, akár egy szökött fegyencet. Idő kérdése, amíg rájönnek, de addig is igyekszem kihasználni minden egyes vele töltött pillanatot.
Adrian eleinte meglehetősen esetlenül viselkedett. Mindenre rácsodálkozott, többek között azt se tudta, hogy kell megölelni valakit. De én megtanítottam rá, és mivel azt programoztam be neki, hogy intelligens és gyors felfogású legyen, igen hamar elsajátította az ismereteket. De azért van még mit tanulnia…

Amikor megemlítettem neki, hogy elvihetne randizni, csak értetlenül pislogott. Ezt nem tápláltam be neki. El kellett neki magyaráznom, mit csinál két ember akkor, ha randizni megy. Legnagyobb örömömre beleegyezett, sőt, azt felelte, mikor kérdeztem tőle, hogy hova menjünk, hogy legyen meglepetés.
Mindent gondosan megszerveztem, így minden készen áll egy tökéletes randihoz. A Tökéletes Randihoz.
Az alkalomra egy mályvaszínű, mélyen dekoltált, apró strasszkövekkel díszített blúzt és combközépig érő, fekete színű, testhez feszülő szoknyát húztam fel. Hosszú, természetes szőke hajamat kontyba fogtam a fejem tetején, tengerkék szememet türkiz színű szemceruzával húztam ki. Ajkamra szolid, rózsaszín szájfényt tettem. Gyönyörűnek és ellenállhatatlannak éreztem magamat, és titokban reméltem, Adrian se fog tudni ellenállni nekem…

- Indulhatunk, szerelmem? – jelent meg az én szőke Hercegem az ajtóban. Már fél órája készülődött a mosdóban, és amikor megláttam, kihagyott a szívem egy ütemet.
Egyszerűen tökéletes volt. Sötétkék, általam választott öltönye a megfelelő helyeken feszült izmos, kidolgozott testére, szőke, enyhén hullámos haját hátrafésülte egy tincset leszámítva, amely belehullott égszínkék szemébe.

Csak bámultam rá lélegzetvisszafojtva, lábam földbe gyökerezett. Dermedtségemből maga Adrian zökkentett ki, aki odalépett elém és a karját tartotta. Egy pillanatig csak meredtem rá kábán, majd megráztam a fejemet és belékaroltam.
A világ legszerencsésebb lányának éreztem magamat, ebben a pillanatban senki és semmi nem szeghette a kedvemet.

Természetesen fel voltam készülve arra az eshetőségre, hogy valaki észrevesz minket. Épp ezért tettem a randi időpontját éjjel tizenegyre. Ilyenkor a legtöbb, bentlakó labortársam már alszik, vagy épp lefekvéshez készülődik.
Hogy mindketten kipihentek legyünk, nappal is aludtunk jó hat órát – természetesen összebújva, ahogy szoktunk. Nem is tudom, hogy bírtam eddig úgy elaludni, hogy nincs senki sem mellettem. Igaz, még csak egy hete ismerjük egymást, de a mi kapcsolatunk finoman szólva is speciálisnak mondható. Csókon kívül nem történt még semmi sem közöttünk, de addig nem is akarok semmit, amíg nem randizunk rendesen. Persze vágyom rá. Elmondhatatlanul vágyom rá, akarom őt, minden egyes porcikám ordít azért, hogy végre együtt legyünk. De mindent a maga idejében.

A randi első helyszíne a kedvenc kis tavacskám volt, ahonnan látszanak a város fényei. Igazán hangulatos, romantikus hely a japán stílusú kőhídjával és vízbe hajló fűzfáival. Beszívtuk orrunkba a nyíló virágok illatát, és élveztük a bőrünket simogató, lágy szellőt.
Némán mentünk egymás mellett, de nem is kellettek szavak. Adrian közelsége, keze a kezemben, a tudat, hogy szeret engem… és csakis engem, elmondhatatlan boldogsággal töltött el. Száműztem a fejemből a gondolatot, hogy ő nem egészen ember, ma éjjel nem számítottak efféle „formaságok.” Ő az én nagybetűs szerelmem, az én Adrianem…!

Felsóhajtottam, és ráhajtottam a fejemet a vállára. A hídon álltunk, és néztük a fodrozódó vizet. Felszínén tükröződtek a város fényei, akár megannyi, színes lánggal lobogó gyertya. Fájdalmasan gyönyörű volt.
Adrian arcára tévedt a pillantásom, akit még sohasem láttam ennyire tökéletesnek. Alig mertem elhinni, hogy ő az enyém, hogy mi egymáséi vagyunk. Felemeltem a fejemet, és leheletfinom csókot hintettem az állára. Adrian nem mozdult, össze sem rezzent, csak állt ott tovább szobormereven. Újból megpróbáltam reakciót kicsikarni belőle, ezúttal jóval lényegre törőbben: átkaroltam a nyakát és szájon csókoltam. Testemmel nekifeszültem az ő testének és beletúrtam a hajába. Legnagyobb megelégedésemre Adrian is így tett, és ugyanolyan hévvel viszonozta a csókot. Ezt tanítottam meg neki legelőször.
- Annyira szeretlek… - suttogtam, és ellágyultan néztem rá.
- Szeretlek – közölte egyszerűen, rám se pillantva. Pillanatnyi csalódottság hullámzott végig rajtam, de gyorsan elnyomtam az érzést. Gyengéden a két kezembe fogtam az arcát, amire végre rám nézett azokkal a gyönyörű szemeivel. Annyira elmerültem a csodálásukban, hogy még lélegezni is elfelejtettem. Százszor, ezerszer is el akartam mondani neki, mennyire iszonyúan szeretem, de egyszerűen nem jöttek szavak a számra.
Fogalmam sincs, mennyi ideig állhattunk ott. Megszűnt az idő és a külvilág, csak mi ketten léteztünk.
A tökéletes boldogság állapotából undok loccsanás hangja zökkentett ki. A hang irányába kaptam a fejemet, és két alakot vettem észre tőlünk nem messze, a tóparton. Kővel dobálták a vizet, miközben hangosan kacarásztak. Elhúztam a szám, és Adrian kezébe süllyesztettem a tenyeremet.
- Induljunk – közöltem némileg bosszúsan. Ez a két alak mindent elrontott! Kettesben akartam lenni Vele, csakis Vele!

Átmentünk a hídon, és a domb tetején elhelyezkedő fakilátó felé vettük utunkat. Reméltem, hogy ott végre nyugtunk lesz.
Szerencsénk volt, senki sem tartózkodott a kilátón, sőt még csak a közelében sem. Kihajoltam a korláton, és szétnéztem. A tó túlpartján szintén egy domb terült el, és azon túl újépítésű házak fényei ragyogtak. Szerettem ezt a városrészt, és elhatároztam, amint lesz elég pénzem, ideköltözöm Vele együtt. Lesz egy édes kiscicánk, és két aranyos kisbabánk. Na jó, azt se bánom, ha három. Elméletileg minden ugyanúgy működik Adrian szervezetében, ahogyan egy igazi férfiéban… A gondolattól elvörösödtem, és akaratlanul is a kistáskámhoz nyúltam, amiben egy csomag óvszer lapult. Még sohasem szeretkeztem senkivel, és azt akarom, hogy ő legyen nekem az első. Bár a belső szerveit és funkcióit nem én terveztem meg, csak a külsejét és a jellemét, képességeit, így fogalmam sincs, hogy tud-e szaporodni. Valószínűleg nem, de nem árt az óvatosság.
- Szép – szólalt meg Adrian, amire összerezzentem. Mellettem állt, és hozzám hasonlóan bámulta a túlpartot.
- Igen, az – biccentettem. – Mondd csak, mire vágysz most? – kérdeztem torkomban dobogó szívvel. Nagyon érdekelt, mit fog erre felelni.
- Rád vágyom, szerelmem. Te vagy az én életem értelme. Szeretlek – mondta, és a szemembe nézett. Teljesen ellágyultam a pillantásától és attól, amit mondott.
- Ó, Adrian…! Én is téged. Ha tudnád, mennyire… - csuklott el a hangom meghatottságomban.
- Mennyire? – kérdezett vissza.
Válasz gyanánt szorosan átöleltem, és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Nem feleltél – közölte a csók után.
- Ennél jobban nem is lehet szeretni – mondtam, bár némileg beárnyékolta vallomásomat közönyös felelete és arckifejezése.

Adrian leült a kilátóban lévő kis fapadra, amire követtem példáját. Odabújtam hozzá, és fejemet belefúrtam a nyakába. Ő átölelte a vállamat, és simogatta a karomat. Jó ideig voltunk így, amikor is olyat tett, amire nem számítottam: odahajolt hozzám, és magától megcsókolt. Eddig sohasem csinált ilyet saját önszántából – bár beprogramoztam neki a szabadságvágyat. De akkor is meglepődtem.
Önkéntelenül is felnyögtem, és hevesen viszonoztam a csókját. Reszkettem, a szívem ki akart ugrani a helyéről, és kapkodva vettem a levegőt. Alig bírtam türtőztetni magamat…

Hirtelen felindulásból beleültem az ölébe, és feljebb csusszantam a combján, hogy ágyékunk egymáshoz feszüljön. Érezni akartam őt, érezni a vágyát… Nem hittem volna, hogy tényleg fogom is, ám Adrian teste reagált a közeledésemre. Pirulva, egyre lázasabban csókoltam, miközben a maradék józanságom is szertefoszlott. Ebben a pillanatban Ő volt az igazi Adrian. Elhittem, mert el akartam hinni. Tenyerem a ruhái alá tévedt, és gyengéden cirógattam bársonyos bőrét. Most, azonnal akartam őt, de megálljt parancsoltam magamnak. A szüzességem elvesztése egy kicsit későbbi napirendi pont…

Nagy nehezen elhúzódtam tőle és feltápászkodtam. Lesimítottam a szoknyámat, ami egészen a tangám vonaláig gyűrődött. Sötétlila, fekete csipkés tanga, direkt erre az alkalomra vettem.
Kiszabadult pár kósza tincs a kontyból, ezért kioldottam a hajgumit. Szőke hajzuhatagom ráomlott a mellemre. Adrian mögém lépett és hátulról magához szorított, amire kellemes borzongás futott végig a gerincemen. Nekidőltem izmos mellkasának és lehunytam a szememet, élveztem a pillanatot.
Ám hamarosan indulni kellett, mivel pontban éjjeli egyre foglaltam helyet egy exkluzív hotel éttermébe. Természetesen béreltem szobát, ahonnan is – remélhetőleg – reggelig ki sem fogunk szállni az ágyból…

***

A hotel a valóságban is ugyanolyan tündöklő és kellemes hangulatú volt, mint a hirdetésben. A kiszolgálás kifogástalan, a hangulat remek, a zene és az ételek elsőrangúak. Ám mégsem volt teljes a boldogságom.
- Mi a baj, szerelmem? – kérdezte Adrian, aki velem szemben ült a kör alakú asztalnál. Egy félreeső sarokban foglaltunk helyet, a földig érő, vörös függönnyel elhúzott teremben. A fényt színes lampionok szolgáltatták, és a pódiumon egy blues-gitáros zenélt. Néhányan táncoltak, de a legtöbben hozzánk hasonlóan beszélgettek.
- Minden rendben – biccentettem, és magamra erőltettem egy mosolyt. Az igazság azonban az volt, hogy rettenetesen izgultam. Túl voltunk a fogásokon – íncsiklandozóbbnál íncsiklandozóbb ételeket hoztak elénk –, ami azt jelentette, hogy hamarosan itt az idő. Felmegyünk a szobába, és megtörténik az, ami meg szokott történni egy férfival és egy nővel, ha kettesben maradnak, és szeretik egymást…

Vajon milyen lesz? Adrian tudni fogja, mit kell tenni…? Hisz ezt nem programoztam be neki… Azt tudja, hiszen betápláltam neki az egész Wikipédiát, hogy mi az a szeretkezés, de gyakorlatban egész más alkalmazni az elméletet… És az is megnehezíti a dolgot, hogy én még sohasem voltam férfival.  Az igaz, hogy párszor kíváncsiságból belenéztem egy-két felnőtt tartamú videóba, de nem hinném, hogy ilyen a valóságban is. Legalábbis a barátnőm azt mondta, teljesen más élőben. Egyáltalán hogy vegyem rá Adriant…? Hogyan hozzam a tudtára, hogy én…?

- Pincér! – szóltam, amire odajött hozzánk egy szmokingos férfi.
- Igen, kisasszony, mit hozhatok?
- Egy pohár… Két pohár pezsgőt kérek – adtam le a rendelést.
- Máris, hölgyem.
Arra gondoltam, hogy ha iszogatok egy kicsit Adriannel, fel fognak oldódni a gátlásaink. A férfi hamarosan visszatért két pohárral a kezében, amiket lerakott elénk. Megköszöntük neki, amire udvariasan biccentett, és továbbállt. 
- Kellemes itt, nem igaz? – kérdeztem csevegő hangon, és a számhoz emeltem az üveget. A lehető legközhelyesebb kérdést sikerült feltennem, de jelenleg túl ideges vagyok az emelkedett társalgáshoz.
- Igen, kellemes. – Adrian színtelenül felelt, és egy kortyra lehajtotta az italt. – Keserű! – köhögött. Kikerekedett szemmel néztem rá. Hogy bírta ezt húzóra meginni…?
- Igen, az alkohol keserű – hagytam helyben, és kortyolgatni kezdtem a pezsgőt, aminek az ízét én inkább édeskésnek találtam. Nem szoktam túl gyakran inni, csak akkor, ha elhívnak bulizni úgy havonta kétszer-háromszor, ráadásul nem is nagyon bírom az alkoholt. Képes vagyok két üveg sörtől olyan szinten berúgni, mint más két litertől. Miután megittuk, újabb kört rendeltem a biztonság kedvéért. Hamarosan éreztem, hogy kezd a fejembe szállni az alkohol, aminek kivételesen örültem. Vajon Adrian hogy bírja…?

- ...lemegyünk a tengerpartra. Imádom a vizet, legszívesebben egész nap csak úszkálnék. Kiskoromban szinkronúsztam, és mondanom sem kell, hogy én voltam a legügyesebb. Még versenyekre is vitt az edzőm! Természetesen megnyertem őket – fecsegtem összevissza, mondtam, ami eszembe jutott.
Adrian jó hallgatóságnak bizonyult, mert egyszer sem szólt közbe. Így felbátorodva folytattam:
- És táncoltam is versenyszerűen. Imádok táncolni, igaz, most már csak hobbiszinten, mivel az iskola miatt nincs rá időm. Lovagolni is elkezdtem, de képzeld, mindjárt első alkalommal ledobott a hátáról a ló! Eltörtem a lábamat, így nem mentem többet. Nem szeretem a lovakat. Viszont a cicák…! Őket annál inkább. Odavagyok értük, a legédesebb teremtmények a földön! Ugye lesz majd nekünk is kiscicánk? – rebegtettem meg a szempilláimat. Olyan boldog vagyok most! Bár kissé különösen érzem magamat… Valamiféle nyúlós, rózsaszín anyag van az agyam helyén, és forog a világ körülöttem. De mit számít? Ma csak egy dolog… azaz egyvalaki fontos.

- Lesz.
- Tényleg? Tényleg lesz? Ó, szerelmem! – Majdnem elsírtam magamat örömömben. Adrian keze után nyúltam, és megszorítottam. – Jössz velem táncolni? Gyeree! Légyszi! – kérleltem, és húzni kezdtem magam után, meg sem várva válaszát.
Adrian engedelmesen követett, és megálltunk a pódium előtt pár méterrel. Rajtunk kívül négyen táncoltak összebújva. Egy lassú, szerelmes szám szólt, amit még sohasem hallottam, de nagyon tetszett. Elméletileg beprogramoztam Adriannak pár tánclépést, de most inkább csak andalogni akarok vele.
Felnéztem rá, és szorosan hozzásimultam a testemmel. Egyik kezemet rátettem a vállára, a másikat a derekára. Adrian azonban nem reagált.

- Ölelj át – utasítottam szelíden. Némileg csalódott voltam, de azon nyomban szertefoszlott pillanatnyi rosszkedvem, amikor Adrian tette, amire kértem.
Lassan lépdelni kezdtünk a zene ütemére, miközben mindvégig mélyen egymás szemébe néztünk. Aztán csókolóztunk. Hosszasan, szenvedélyesen, teljes odaadással. Még sohasem éreztem, hogy ennyire szeretnek. Túláradt bennem a boldogság, és észre sem vettem, hogy folynak a könnyek a szememből. Hogy elrejtsem őket, belefúrtam a fejemet a vállába. Azonban Adrian észrevette, és felbiccentette az államat.
- Miért nedves az arcod? – kérdezte csodálkozó hangsúllyal.
- Csak… boldog vagyok – szipogtam, és közben reméltem, hogy nem kenődött el nagyon a sminkem.
- Boldog? Mi az a boldogság? Azt tudom, hogy mondani kell, ha annak érezzük magunkat.
- És te annak érzed magadat? – kérdeztem csillogó szemmel. Mondd, hogy igen!
- Mit jelent érezni? – tette fel a legrosszabb kérdést, amit csak fel lehetett. Kétségbeestem.
- Te… semmit nem érzel? Azt mondtad, szeretsz! – markoltam bele az öltönyébe.
- Rád vágyom, szerelmem. Te vagy az én életem értelme. Szeretlek – mondta, amire megnyugodtam. Megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem, és ráhajtottam a fejem a mellkasára.
Még két számot végigtáncoltunk-azaz andalogtunk, aztán felmentünk a szobába.

Pontosan úgy volt berendezve, ahogyan kértem. A kétszemélyes, vörös selyemfüggönnyel elhúzott baldachinos ágy rózsákkal volt telehintve, és a világítást mécsesek és gyertyák szolgáltatták. Vaníliaillat terjengett a levegőben, amely a kör alakú kisasztalra helyezett füstölőből szállt fel. Lágy, halk zene szólt, és az ágy mellett egy lávalámpa állt.
- Szóval… itt vagyunk – szólaltam meg kissé feszélyezetten, és ledobtam a földre a kistáskámat. Kiesett belőle az óvszer, amire rákvörösre gyúlt az arcom. Érte hajoltam, hogy fölvegyem, ám Adrian gyorsabb volt.
- Durex – olvasta le a feliratot. – Az micsoda? – forgatta a kezei között a dobozt. Mondanom sem kell, mennyire égett a képem. Komolyan én magyarázzam el egy férfinak, mi az az óvszer? Jó, ő nem teljesen ember, de akkor is… Mély levegőt vettem.
- Izé… óvszer – nyögtem ki. – Ez öhm… arra való, hogy…
- Hogy?
- Amikor két ember szereti egymást, de még nem akarnak gyereket… - Nem, ez így nem lesz jó. – Khm… Majd megtudod – vágtam ki magamat elég bénán, és letettem az óvszert az ágy melletti komódra. Totál szerencsétlennek éreztem magamat.
- Mikor?
- Most – nyögtem ki kiszáradt ajakkal, azzal Adrian nyaka köré kulcsoltam a karomat. A szájához hajoltam, és mohón megcsókoltam. Rájöttem, ha akarok valamit, nekem kell kezdeményezni. A véremben lüktető vágy és alkohol pedig előcsalogatta a bátorságomat.
Szerencsére Adrian együttműködő volt, és viszonozta a közeledésemet – magához vont és beletúrt a hajamba. Kezem akaratlanul is a ruhái alá tévedt, és simogatni kezdtem puha bőrét.

Ekkor Adrian a nyakamhoz hajolt, és elkezdte finoman csókolgatni. Rögtön lángba borultam, és némileg meg is lepődtem, hisz ezt nem programoztam be neki. Vajon honnan tudja…? De nem agyaltam rajta, csak élveztem a pillanatot. Lehunytam a szememet, ujjbegyeim belenyomódtak a hátába. Szaggatottan vettem a levegőt, és remegtem a vágytól.
- Reszketsz – állapította meg. Ezek szerint neki is feltűnt. – Fázol?
- Nem, nem fázom, sőt, ellenkezőleg… Melegem van – nyeltem egy nagyot.
- Nekem is. Hogy szüntethető meg?
Sóhajtva gombolni kezdtem az öltönyét, majd kibújtattam belőle, ahogyan a fehér ingéből is. A ruhadarabok lehulltak a földre, és Ő ott állt előttem fedetlen felsőtesttel. Megbabonázva meredtem rá, annyira tökéletes volt! Felemeltem a kezemet, és ujjaimat lassan végighúztam rajta. Éreztem kemény izmait, a mellét borító, halvány, pihés szőrt, bársonyos bőrét… Közelebb léptem hozzá – ajkam végigkövette kulcscsontja vonalát, majd belecsókoltam a nyakába. Aztán újra. Újra és újra elhalmoztam őt csókjaimmal, egyre lejjebb haladva… Immáron a hasát kényeztettem, miközben ujjaim a csípőjén köröztek.
Akkor eszméltem rá arra, mit művelek, amikor Adrian megragadta a vállamat. Felnéztem rá.
- Hazudtál – jelentette ki olyan hangsúllyal, amitől görcsbe rándult a gyomrom.
- Én? Miben? – kérdeztem aggódva. Vajon mit követhettem el…?
- Azt mondtad, nem lesz melegem. De egyre jobban az van.
Ahogy ezt kijelentette, felnevettem. Ó, csak erről van szó?
- Talán… Így nem lesz – mosolyodtam el szégyenlősen, és a nadrágjának a gombjához nyúltam. Kioldottam, és némi habozás után lehúztam a cipzárt. A ruhanemű a földre hullt, és én szembetaláltam magamat a… Ó, te jó ég…
Dermedten bámultam rá, majd megráztam a fejemet, és felálltam. Az arcom eddig is vörös volt, de az semmi ahhoz képest, amilyen most lehetett.

Adrian kilépett a nadrágból, és magához rántott. Akaratlanul is felnyögtem, de nagyon is tetszett a határozottsága. Benyúlt a blúzom alá és egy mozdulattal levette rólam. Elállt a lélegzetem, és ledermedtem.
- Segítek, hogy ne legyen meleged – szólalt meg, majd pár pillanattal később a szoknyámtól… és a melltartómtól illetve a bugyimtól is megszabadított. Immáron teljesen meztelenül álltam előtte.
- Szorít – szólalt meg. Amikor rájöttem, mire utal, forróság öntött el. Reszkető kézzel az alsónadrágja szegélyéhez nyúltam és letoltam róla. Nem bírtam megállni – a szemem sarkából kíváncsi pillantást vetettem rá. Igen… Minden a helyén van…
A következő pillanatban egymásnak estünk. Én eldőltem az ágyon, magammal rántva Adriant, aki pontosan rám zuhant. Kezem végigsimított a hátán, egészen a fenekéig. Belemarkoltam, amire Adrian felnyögött. Iszonyúan vágytam rá, a testem valósággal izzott. Szenvedélyesen csókolóztunk, miközben ágyékunk egymásnak feszült… Nem bírtam tovább.
- Az… óvszer… - nyögtem fel, szerencsére volt még ennyi lélekjelenlétem.
- Ez? – vette le a komódról a dobozkát, és a kezembe adta.
- Iigen… - bontottam ki a csomagolást. Elég nehezen ment a remegő kezeim miatt, de végül sikerült. Mély levegő…
- Ezt… öhm… ezt most fel kell húzni…
- Hová?
- A… - nyeltem egy nagyot. Jobb, ha én csinálom…
Adrian rajtam feküdt, így enyhén eltoltam magamtól, hogy hozzáférjek. Elég esetlenül felhúztam rá, és közben reméltem, jól csinálom. Nem akartam még terhes lenni, feltéve, ha terhes lehetek tőle. De nem kockáztatok.
- És most?
- Tedd… be… - haraptam bele az ajkamba, és összeszorítottam a szememet. Fájni fog… Az első alkalom mindig fájdalmas.
Adrian engedelmeskedett, amire tompán felsikoltottam. Éles, szúró fájdalom hasított belém, de igyekeztem nem törődni vele.
Adrian aggódva nézett rám, és felemelkedett rólam.
- Mi a baj, szerelmem?
- Se… semmi… Folytasd… - csuklott el a hangom, és magamhoz húztam egy csókra. Adrian újra megtette, és már kevésbé fájt – a csók némileg feledtette velem a kínt.
Óvatosan mozogni kezdett bennem, és hamarosan a fájdalom helyét átvette a gyönyör. Egyre jobban élveztem, a szívem ki akart szakadni a helyéről, a fejem zúgott, és levegőért kapkodtam. Adrian is zihált, és közben a nyakamat és a vállamat csókolgatta. Én a haját markolásztam, és simogattam a hátát. Egy-egy erősebb lökésnél belevájtam a körmeimet a bőrébe, de nem úgy tűnt, mint akit ez zavar. Sőt, egyre hevesebb és szenvedélyesebb lett…
Belemarkolt a combomba, amire a csípője köré kulcsoltam a lábamat. Felszisszentem, mert így sokkal mélyebbre hatolt, és erre nem számítottam.
- Ad… Adrian… - nyöszörögtem a nevét kéjesen. Vágyam másodpercről másodpercre nőtt, míg végül el nem öntött a gyönyör. Az egész testemen végigcikázott az érzés, és könny szökött a szemembe. Levegőért kapkodtam, és erősen szorítottam Adrian vállát, aki még mindig dolgozott rajtam. Hamarosan, pár perc múlva hangos kiáltás szakadt fel belőle, és rám hanyatlott. A nyakamba fúrta az arcát, és hozzám hasonlóan ő is hevesen fújtatott. Gyengéden beletúrtam a hajába és játszadozni kezdtem a tincseivel.

Nincs ennél nagyobb boldogság… Végre egyesültem életem szerelmével, erre a pillanatra vártam már mióta…
- Annyira… annyira jó veled – sóhajtottam fel ellágyultan. Álmodom? Vagy ez tényleg megtörtént…?
Adrian ajkához hajoltam, és gyengéd csókot leheltem rá. Azonban ő elhúzódott tőlem és felült. Felszedte a földről a ruháit, és öltözni kezdett. A karja után nyúltam, és visszahúztam magam mellé.
- Maradj még! – kérleltem, és ráhajtottam a fejemet a mellére.
- Miért? Végeztem.
- Kérlek… Ölelj át…
Adrian tette a kérésemet, és gyengéden magához szorított. Én

***

Reggel a saját ágyamban ébredtem, a halkan búgó laptopom mellett. Meglehetősen kiütöttem magamat este, egészen hajnalig írtam. Nagyot nyújtóztam, felültem, és az ölembe vettem a laptopot. Egy novellát írok, amit pont a végénél hagytam abba, de egyszerűen annyira álmos voltam, hogy jóformán beájultam az ágyba. Mit írjak az „Én” után? Happy end legyen? Adrian változzon emberré, mint a kétszáz éves emberben, és tegyen olyat, ami nincs neki beprogramozva? De az koppintás lenne… Akkor legyen a lány skizofrén, és derüljön ki, hogy ezt igazából csak elképzelte? Nem, az sem lesz jó…
Tanácstalanul üldögéltem jó félórán keresztül, amikor is csengetés hangja ütötte meg a fülemet. Összerezzentem, és gyors magamra kaptam egy köntöst. Vajon ki lehet az…?

Az ajtóhoz mentem, szélesre tártam, és legnagyobb döbbenetemre Adrian állt előttem… Újdonsült jegyese társaságában. Még sohasem láttam a lányt, és rögtön féltékenység és düh fogott el. Egyáltalán nem volt szép. Lófeje volt, száraz, ápolatlan haja és bénán összeválogatott cuccai. A fogyás is ráfért volna… Persze nem minden a külső, és biztosan ellensúlyozzák a lány megjelenését a belső tulajdonságai… de nekem azt mondta Adrian, nem vagyok az esete! Igen, mindenkinek más az ízlése, de én mindenki egybehangzó véleménye szerint gyönyörű vagyok… Még szépségversenyt is nyertem. Kétszer. Erre Adrian, akibe fülig bele vagyok zúgva, azért kosaraz ki, mert nem tart szépnek! És ezt a bányarémet pedig igen…
Egy pillanatig dermedten álltam előttük, majd udvariasan – igaz, nem túl lelkesen - köszöntem.
- Szia, Nerida, visszahoztam a jegyzeteket. Köszönöm – nyújtotta át nekem Adrian a füzeteimet. Ja, igen… egy héttel ezelőtt kölcsönadtam neki. Hogy is mehetett ki a fejemből…?
- Öhm… Köszi. Remélem, hasznát vetted. Sziasztok! – csuktam rájuk az ajtót.
Csüggedten a falnak dőltem, és lassan kifújtam a levegőt. Ezt a hülye helyzetet…! De legalább tudom már, mit írjak…